Gulácsy álmai

Gulácsy Lajos (1882-1932) festészete művészi minőségét tekintve egyenrangú párja a századforduló két másik kiemelkedő művész-ikonjának, Rippl-Rónai Józsefnek és Csontváry Kosztka Tivadarnak, hozzájuk hasonlóan átértelmezte a "kép" fogalmát, ám lelki alkatát, képfelfogását és művészetének összetevőit tekintve messzemenően különbözik tőlük. Hozzá kell tennünk azt is, hogy kvalitásához méltó elismerése messze elmarad mind Rippl-Rónai, mind Csontváry recepciójától. Nem mond ennek ellent a körülötte kialakuló kultusz, mely többnyire tragikus sorsából táplálkozik, nem pedig művészi értékeinek felismeréséből. Művészete valóban nehezen hozzáférhető, festményei nem alkalmasak gyors élmények felkeltésére, intimitást, elmélyülést és érzékenységet igényelnek.

A csodagyerekként induló fiú pályája elején a szecessziós szimbolizmusból és az angolszász fantáziát itáliai reneszánsz köntösbe öltöztető preraffaelita eszményekből merít (pl. Nő rózsával, 1904). Általuk fedezi fel menedékét és művészi életformájának legmegfelelőbb közegét, Itáliát, valamint a száműzöttségében rokonnak érzett Dante alteregó-alakját (Elhangzott dal régi fényről, szerelemről, 1904). Korán kialakul jellegzetes motívum- és témavilága, melyben a nőalakoknak jut a legfontosabb szerep. Az ő szerelmes alakjuk dereng fel a múltból, az ő asztrális jelenlétük változtatja kertté a világot. Pályája során a reneszánsz mellett egyaránt sokat merít a németalföldi barokk mesterektől (pl. Isac Van Ostade) vagy a rokokó művészetéből is (pl. Antoine Watteau).

A múlt igézete azonban nem puszta idézet. Nem másolja, hanem újrateremti, sőt újraéli a reneszánsz artisztikumát, hiszen szívesen öltötte magára e letűnt korszakok jelmezeit. Viszonya a történelemhez elsősorban intuitív, ő maga műveit „történelmi intimitások”-nak nevezte, melyekben éppoly fontos szerepe van a leplezésnek, mint a leleplezésnek, mondhatni erotikus jellegűek. Szinte fetisisztikus rajongása a személyes történettel rendelkező tárgyak és helyszínek iránt mutatja legjobban, hogy mit is keresett Gulácsy a múltban. Elsősorban narratívát álmaihoz, szerelmes, tragikus és heroikus történeteket, melyekbe aztán saját magát helyezhette (pl. Reneszánsz ruhás önarckép virággal, 1903), hogy általuk színesebben élje meg a valóságot.

Gulácsy Lajos életműve nem elszigetelt jelenség, bármennyire perifériára szorult is egzisztenciálisan. Rendkívül alkalmas arra, hogy fókuszpontként szolgáljon a századforduló és a századelő megismeréséhez, mivel alakja egyszerre jellegzetes példája a termékeny múltba fordulásnak, ugyanakkor előre is mutat a látomásos, víziós festészeti irányzatok felé. Témavilágában korának esztétizmusát, dekadenciáját, kultuszait és félelmeit tükrözi, Na'Conxypan világának megteremtésével pedig a magánmitológiák költészetét példázza. Bátran állíthatjuk, hogy művészi törekvéseivel a modern magyar festészetnek a posztimpresszionista és az avantgárd hagyományok mellett egy új vonulatát teremtette meg, melynek gyökerei a reneszánsz szecessziós interpretációjából erednek, ágai pedig a látomásos szürrealizmusig érnek.

Megnyitó - július 22.:

Dr. Tulassay Tivadar nyitóbeszéde itt olvasható.