Kiállítások

Ki ne ismerné a középkori szellemiség összegzőjének, s egyben az itáliai reneszánsz első lírai költőjének, Dante Alighierinek halhatatlan művét, az Isteni Színjátékot? Dante művét a világ szinte minden nyelvére, sőt, a képzőművészet nyelvére is sokan lefordították – hazánkban többek között Bencsik János, Borsos Miklós és Fáy Dezső is. A három alkotó műveiből állította össze legújabb kiállítását a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, a válogatás 2016. február 5. és április 24. között tekinthető meg a KOGART tihanyi kiállítóterében.

A január 21-én megnyíló, Pozsonyban megrendezésre kerülő Szalay – Sokol – Picasso című kiállítás a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a pozsonyi Városi Galéria összefogásának eredménye. A kiállítás megszervezését felvállaló, budapesti székhelyű Kovács Gábor Művészeti Alapítvány – amely közel ötszáz Szalay Lajos grafikát őriz –, és a bemutatónak helyet, illetve ahhoz jelentős szakmai hátteret biztosító pozsonyi Városi Galéria célja egy olyan kiállítás létrehozása volt, amely a bemutatott művészek életművének lineáris-monografikus feldolgozása helyett a 20. századi klasszicizáló rajzi kultúra gyökereit és kultúrtörténeti hátterét kívánja felfejteni két olyan közép-európai művész életművének analogikus-tematikus bemutatásán keresztül, akik - bár személyesen soha nem találkoztak - az életrajzuk több ponton szorosan összeforrt.

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (KOGART) legfontosabb missziója a magyar képzőművészet értékeinek feltárása és bemutatása, nemcsak az ország határain belül, hanem külföldön is. Ugyanis egyetlen nemzet művészete sem vizsgálható megfelelő alapossággal, ha csak a belső mikrokörnyezet szempontjai szerint nézzük a jelentőségét, és nem vesszük figyelembe, hogy a pontos véleményalkotáshoz szükség van a nemzetközi megmérettetésre is. Ezért bír különös jelentőséggel, ha olykor külföldön adódik lehetőség egy-egy nagyobb tárlat megrendezésére, ahol a magyar képzőművészet kiemelkedő alkotásai más országok más ízlést képviselő művészetkedvelői előtt jelenhetnek meg, akik az addig már kialakult értékítéletek és prekoncepciók nélkül közelítenek a műalkotásokhoz. Gyakran előfordul, hogy a külföldi közönség véleménye jelentősen eltér a hazai kánontól, és a szakembereket arra ösztönzi, hogy új szempontok figyelembe vételével, árnyaltabban lássák nemzetük művészetének főbb irányvonalait.

20. századi festészetünk egyik legmarkánsabb képviselőjére, Koszta Józsefre (1861-1949) sajnálatosan kevés fény irányult az utóbbi évtizedekben. Bár művei szinte minden, a korszakról szóló csoportos tárlaton szerepelnek, és éppen ezért a művész a magyar festészet történetének „kihagyhatatlan” alakja, utolsó budapesti gyűjteményes tárlatára mégis több, mint 60 éve - a halála előtti évben-, 1948-ban, a Nemzeti Szalonban került sor, miután nagyszerű életművét az elsők között tüntették ki Kossuth-díjjal.

A fotóművészet és a festészet mint műfaj a 20. század első felében eltérő utakon haladt a modernitás irányába. Így volt ez Kínában is, ahol a modern nagyváros mindkét művészeti ág fejlődésének helyszínévé vált, sajátos tereivel és életmódjával inspirációként szolgálva a művészek számára.